Betöltés

Hírek

Közlemény

A Zalaerdő Zrt. az alábbi közleményt teszi közzé az elmúlt időszak rongálásai kapcsán.

  • Néhány évvel ezelőtt két tanösvényünk, a zalaegerszegi Madárerdő, illetve a lenti Vadvirág tanösvény esett áldozatul néhány felelőtlen ember meggondolatlan tevékenységének.
  • Pár hete a Nagykanizsai Erdészethez tartozó Alsóerdő kerület erdészházát találta a kerületvezető erdész meglehetősen kifogásolható állapotban. A házat feltörték, a kolléga „házibuli” nyomaira bukkant, továbbá az illetők szanaszét hagyták a szemetüket a ház körül. Egy közösségi oldalon való posztolás után kiderült, kik jártak a házban, ezt követően ez a dolog megoldódott, a fiatalok rendet raktak maguk után. Bízunk benne, hogy megbánták,amit tettek…
  • Az elmúlt hétvégén a zalaegerszegi Azáleás-völgyben történt érthetetlen károkozás: az egyik havasszépe bokrot darabolták fel, és próbálták a tűzrakó helyen meggyújtani, és elégetni.

A Zalaerdő Zrt. számára kiemelten fontos, hogy erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási tevékenységei mellett az ifjúságot a természet szeretetére, környezetünk tiszteletére tanítsa. Erdei iskoláink, kollégáink nem csak a természet, hanem embertársaink és egymás munkájának megbecsülésére is mindig felhívják a figyelmet.

Kérjük, hogy mindenki körültekintőbben figyeljen oda a másikra, a természeti értékeinkre, továbbá az épített értékekre! Ne dobják el, és hagyják a szemetet az erdőben!

ZALAERDŐ Zrt.