Betöltés

Hírek

Trófeaszemle 2021

A tavalyi, problémákkal és kompromisszumokkal teli év után igazán sikeres szeptemberi gímbika-szezont tudhat maga mögött a Zalaerdő Zrt.

Az immár 20. trófeaszemlét a hagyományokhoz híven idén is október második péntekén tartotta a társaság a Szentpéterföldei Vadászház előtti, szépséges zalai erdőkkel ölelt tisztáson. A vendégeket Rosta Gyula vezérigazgató köszöntötte, majd ismertette a legfontosabb szeptemberi terítékadatokat.

Elöljáróban elmondta, a mostani siker talán annak is köszönhető, hogy a múlt esztendőben a vadászvendégek nem tudtak hódolni hobbijuknak, így idén szinte egymásnak adták a kilincset vadászházainkban. Kevés vendég távozott elejtés nélkül. Elsősorban német nyelvterületről – Ausztriából, Németországból –, Dániából és Hollandiából érkeztek hozzánk, azonban számottevően emelkedett a hazai vendégek száma is.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy nem szeretné viszonyítási alapnak venni a 2020-as évet, hiszen nyilván torz képet mutatna az összehasonlítás, ettől függetlenül fontos kiemelni, hogy az elejtések száma a duplája a tavalyinak. A Zalaerdő Zrt. által kezelt négy vadászterületen 207 gímbika esett 2021 szeptemberében, a bírálóbizottság ezek közül 194-et bírált el. Az aranyérmes bikák száma 32 darab – itt fontos megemlíteni, hogy ez rekordnak tekinthető, hiszen ezt a számot legutóbb valamikor a 90-es évek elején érte el a Zalaerdő. Emellett 71 darab ezüst- és 53 darab bronzérmes gímbika került terítékre idén. Az érem nélküliek száma 38 darab. Az összes elejtett bika átlagsúlya 7,75 kilogramm, míg az érmes átlagsúly 8,44 kilogramm.

A három legmagasabb pontszámú bika értékeit jól mutatja az alábbi táblázat:

  Súly (kg) CIC pontszám Kísérő vadász Elejtés helye
1. 13,79 234,27 Iványi Tamás Olgamajor
2. 11,51 227,67 Egle Zoltán Szentpéterfölde
3. 11,31 225,71 Gróf Jácint Bak

Az elejtett bikák közül 112 darabot állított ki a Zalaerdő Zrt. e jeles napon. Rosta Gyula azt is elmondta, hogy 9 és 10 kilogramm trófeasúlyúból 28 darabot, 10 kilogramm felettiből pedig 25 darabot láthattak az érdeklődők.

A szezont összefoglaló trófeakatalógus természetesen idén is nyomdába kerül.